Párkapcsolat, szexualitás
"Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi leszek. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Karinthy Frigyes
KÖNYVAJÁNLÓ: Nemek igenje Soma Mamagésa (Jaffa Kiadó)
"Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Először ezt nyilván a saját életemben kellett megélnem, szükségem is volt rá... Mindehhez kaptam még egy jó adag "gondoskodásszükségletet" is, úgyhogy talán joggal neveztem el magam "mamagésának". Évtizedek óta leginkább a szabad akarat és a Sors egymáshoz való viszonya, és ezek megélése foglalkoztat. Végletesen habzsoltam mindazt, amit nőként megélhettem... Így hát megéltem önmagam felszabadítását is! Eleinte csupán ösztönösen, később viszont nagyon is tudatosan és igen intenzíven tettem azért, hogy IGEN-t mondhassak saját nemiségemre, és kiteljesedjek nőiségemben. Az élettapasztalat mellé azután jöttek a különféle spirituális beállítottságú olvasmányok, az elmúlt hat évben pedig a pszichológiai tanulmányok is. Ebben a könyvben, melyben egy mesenovellám és három előadásom szerepel, ezeket az elemeket úgy olvasztottam egységbe, mint fondüben a sajtokat." (A szerző)
A valódi szerelem mindig kockázatos
"Sokan így fogalmaznak: „Olyan mélyen megsérültem. Hogyan is bízhatnék meg ezután bárkiben is?” Ám a szeretetbe helyezett bizalmunk nem valakinek a személyiségébe vetett bizalomról szól, hanem...
A legalattomosabb, önmagunk ellen irányuló kérdés a következő:
Miért nem találkozom végre a megfelelő férfival (vagy nővel)?
Mintha lenne valaki ott kint – talán Mongóliában vagy máshol -, akinek holléte, ha kiderülne, nem lenne más dolgod, mint jegyet váltani az első repülőjáratra.
Mivel azonban metafizikai szempontból semmi sincs rajtunk kívül – minden annak a visszatükröződése, ami a fejünkben zajlik –, semmi értelme Mongóliába repülni mindaddig, amíg nem illünk tökéletesen ideális partnerünkhöz. Viszont mihelyt készen állunk, már nem kell sehová mennünk, mivel ő egyszerűen fel fog bukkanni az életünkben...
Miért vált a „középidős” férfi?
A párok nem feltétlenül képesek megteremteni minden téren a tökéletes harmóniát, lehetnek közöttük filozófiai, vallási, etikai vagy szexuális, esetleg gazdasági, politikai nézeteltérések... Ha a pár két tagja az életformából, a gyerekek jelenlétéből adódóan egyre távolodó módon szocializálódik, más és más problémák foglalkoztatják őket, és ezeket nem tudják egységes keretben megoldani, akkor kiviszik gondjaikat a családi körön kívülre, és külső kommunikációjuk olyan eróziós folyamatot indít el, ami később visszafordíthatatlan töréshez vezet. Az anyagi feszültség több szempontból is kritikus. Az úgynevezett családi kassza átalakulóban van: az üzleti életben kezelt pénzösszegek egy része sokszor még a házastárs számára is láthatatlan marad... (Forrás: hvg.hu)
Férfiak, szex és lélek
...Könnyebb a párkapcsolatait megélni annak, akinek harmonikus kapcsolata van az anyjával, és magabiztosabb a férfi szerepben, ha apja lelki támogatását bírja. Tehát jó a jót erősíti, s a fájdalmas múlt a fájdalmakat gyarapíthatja, ha nem ismerjük föl, hogy amit elmulasztottak a szülők, azt társ már be nem pótolhatja - következmények nélkül...(Forrás:paramedica.hu)
Manapság a férfiak nem akarnak szexelni. Régebben ez elő nem fordulhatott. Tíz évvel ezelőtt még az volt a gond, hogy a férfiak állandóan szexelni akartak, a nők pedig nem bírtak, vagy nem akartak annyit, akkor és úgy. Mára ez a helyzet gyökeresen megváltozott. Vajon miért? Manapság a nők hozzák el hozzám a férfiakat azzal, hogy nem értik, mi a baj. Hiába billegnek szexi fehérneműben, csak zavarják a férfit tv-nézés vagy számítógépezés közben. Gondolkodjunk el ezen egy kicsit... (Forrás:paramedica.hu)
Örökké tartó szinglilét? - Soma válaszol
Két éve léptem ki egy rosszul sikerült kapcsolatból. Ez idő alatt annyira megszoktam, hogy egyedül vagyok, hogy már nehezen adnám fel a függetlenségemet. Mégis, most először kezdem érezni, hogy hiányzik valaki... (Forrás: nlcafe.hu)
Szeretlek
Nem szeretném, ha félreértenél. Azt sem, ha megítélnél, azt meg, hogy esetleg elítélj ...hát, korainak tartom. Ülj be egy kényelmes fotelbe. Hunyd be a szemed. Ne most! Előbb olvasd végig ezt a részt. Szóval, vegyél egy jó mély levegőt az orrodon, és tartsd benn, amíg nem érzed, hogy már nagyon feszít, s akkor fújd ki a szádon. Ismételd meg háromszor. Azután tedd össze a két tenyered, és érintsd a szegycsontodhoz, mintha imádkoznál. Ülj kényelmesen, és csak az orrodon kiáramló levegőre figyelj. Most csak ülsz, kezed a szegycsontnál, tenyerek egymással szemben, és figyeled a szuszogásod. Mondjuk egy percig. Most pedig, még mindig csukott szemmel, úgy helyezkedj el, ahogy neked jó... (Forrás: barkojudit.hu)
TantraRandi
Mitől teljesen más ez a program, mint a többi társkereső rendezvény? Itt nem az számít, hogy milyen végzettséged, autód vagy házad van, mivel foglalkozol vagy mennyit keresel, de még csak az sem, hogy mi a kedvenc filmed, zenéd vagy időtöltésed. Az sem számít, hogy jól tudsz-e beszélni. Hogy mégis mi fog számítani? Erre rá fogsz jönni te magad... Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy feloldódjanak bennünk a lelki gátak? Szabadon tudjunk és merjünk ismerkedni, szeretni, ölelni?... Többek között erre ad megoldást a TantraRandi, ami egy oldott hangulatú, feszültségektől mentes környezetbe varázsol minket. Itt nem átlagos, felületes ismerkedésre, hanem mélyebb, lelki szintű találkozásra lesz lehetőséged...
A 22-es szexcsapdája
Az idősebb korban is megőrzött aktív szexuális élet csökkenti az erekciós rendellenességek kialakulásának kockázatát. Na most, jobb humorérzékkel rendelkező olvasóinknak felrémlik az a bizonyos csapda... Mert az idősebbek már vagy lekésték a kockázatok megelőzését, vagy nincs banán téren semmi baj, de úgy tűnik, ami nem megy, azt erőltetni kell... (Forrás: csakjohirek.hu)
Tantra, az extázis művészete
...Az elme lecsendesítésével lehet igazán a jelenbe kerülni, és ekkor érezhetjük a létező legnagyobb szeretetet. A tantrának az a küldetése, hogy tudatunkba vésse: a szex az eszköz, amellyel megismerhetjük a szerelmet. Idézz fel egy olyan pillanatot életedből, amikor szabad voltál, és a világ gyönyörűnek tűnt. Ugye milyen tökéletes volt? Pontosan ez történik minden orgazmus alkalmával, és amikor szerelmes vagy. A tantra azt tanítja, hogy nem szabad kevesebb szerelemmel beérni, mint amennyire a szívünk vágyik... (Forrás: maximanet.hu)
Orális szex: a termékenység kulcsa?
A mesékben még minden olyan egyszerűnek tűnt: a jó házassághoz nem kell más, mint egy fehér ló, rajta egy királyfi, egy kinyiffanni kész sárkány és egy eladó királylány. Mára kiderült, hogy ez azért nem megy ilyen könnyen. Nem elég a sárkányt megölni, a királyfinak még immunológiailag kompatibilisnek is kell lennie, különben nincs utód... (Forrás: nlcafe.hu)
Intim torna: az egészségért, a kreativitásért és a lelki egyensúlyért (Forrás: harmonet.hu)
Merevedési zavarok - teszt
Kíváncsi vagy arra, hogy Téged és párodat milyen mértékben érinti a probléma? Töltsd ki a tesztet és a merevedési zavar súlyosságától függően keress megoldást a problémára! Ne feledd: van segítség! (Forrás: narancssarga.hu)
Mit jelent nőnek? Férfinak lenni?
Napjaink lányait, asszonyait egyre inkább foglalkoztató kérdés, hogy hol vannak azok a férfiak? Azok a férfiak, akik megértők, bátrak, támasznyújtók. Akikre büszkék lehetnek. Akit szívvel-lélekkel követnének, akit tisztelni tudnának? Csak bátortalanul jegyzem meg, hogy tőlem a férfiak is ugyanazt kérdezik. Hol vannak azok a nők, akik valóban nők, kedvesek, okosak. Nem cicababák, nem rájuk fonódó unalmas nyafkák? Nekem, nálam ezek a kérdések szinte naponta megjelennek. Nem azért, mert ez a kedvenc témám, nem azért, mert csak fiatalokkal, párkeresőkkel foglalkozom. Nem, ezek a kérdések ott feszülnek a tartós kapcsolatban élők lelkében is. Sajnos nemcsak a lélekben, de a napi ki-kirobbanó feszültségben, szemrehányásokban is... (Forrás: www.anoezerarca.hu Dr. C. Molnár Emma)
Soma a férfiakról
Soma - a Nõk Lapja Cafe általános életvezetési- és szerelem-tanácsadója - szerint a nõk egyre inkább függetlenedni akarnak a férfiaktól, és ez jó dolog.
Beszélgetés a szexuális energiáról, a társfüggõségrõl és a magányról.
- Nemrégiben felröppent a hír, hogy egyszer teljesen eltűnik a földről a hímnem biológiai kódját hordozó Y-kromoszóma. Mi jut erről eszedbe? El tudnád-e képzelni, hogy férfiak nélkül élj?
- Nagyon nem szeretnék egy olyan világban élni, ahol nincsenek férfiak. Ugyanakkor... (Forrás: nlcafe.hu)
Milyen az érintés "művészete" vagyis a szeretet 5 nyelvének egyike
...Az 5 szeretet nyelv:
- a megerősítés szavai (bókok, udvarlás, bátorítás szavai)
- értékes időtöltés (a másik személyre figyelni és így tölteni együtt az időt)
- ajándékokat elfogadó (apró ajándékok, amelyek egyrészt kézzel foghatóak, másrészt a gondolat ajándékai)
- szívesség cselekedetei (szívesen tenni valamit, amivel segítem a másikat, pl: segíteni a házi munkában)
- a fizikai érintés (kézfogás, ölelés, egymáshoz érés)... (Forrás:fittelet.hu)
Szuperszexbajnokság
A jó szex pozitív hatásaival mindannyian tisztában vagyunk, és kellő nyitottság esetén számtalan lehetőségünk kínálkozik a továbbfejlődésre is... (Forrás: nlcafe.hu)
Ha nő a Nő...
...A „híd generáció” alatt egész egyszerűen azt értem, hogy nagyon sok mindenben most történik meg a váltás, tehát én, te, és te, és ő,vagyis mi rakjuk le azokat a szellemi alapokat, irányt mutató gondolatokat, amik változó világunkban meghatározzák majd a következő generációk szemléletét, életét. Hogy konkrét legyek, az a gondolkodás, ahogy nagyszüleink, szüleink viszonyultak önmagukhoz, saját nemi szerepükhöz, a partnerkapcsolathoz, az önismerethez, betegségekhez, stb… már sok szempontból lejárt, az új viszont most teremtődik meg. Hatalmas különbség van aközött, ahogy anyáink megélték a nőiségüket, és ahogy lányaink fogják... (Forrás: Soma Mamagésa)
Szendi Gábor: Szex és más semmi
…A sematikus kép szerint viszont a nőnek „be kéne indulnia”, ha bevásárlás, gyerekfektetés és mosogatás után férje huncut pillantást vet rá…(Forrás: pszichoterapia.tenyek-tevhitek.hu)
Szily Nóra: A tegnapi ölelés ma már nem pótolható
...Egy nő „feladatköre” sokkal összetettebb, mint egy férfié, hiszen egyszerre kell jó és kívánatos feleségnek, anyának, háziasszonynak lennie, és még a munkájában is megállnia a helyét. Hogy lehet ezt az egyensúlyt megtartani? - Hát… nem tudom, hisz mondhatjuk, hogy nekem sem sikerült. Volt, hogy nem jó helyre tettem a hangsúlyokat. Most próbálok jóval türelmesebb lenni másokhoz és magamhoz is, és nem felejtem el, hogy mik az igazán fontos dolgok. Nem a holnap, nem a tegnap, hanem a ma, amelyet most élek. Mindig „most” kell megtenni azt, ami megtehető, átélhető… A tegnapi ölelés ma nem pótolható, mondta az édesanyám. Igaza van...(Forrás: nlcafe.hu)
5 biztos jel, hogy bajban van a párkapcsolatod
Nem érted, mi történik, csak azt tudod, hogy "valami van". Érdemes odafigyelned a jelekre, ha szeretnéd, hogy kapcsolatod még hosszú ideig tartson... (Forrás: femina.hu)
Szex 40 fölött
Túl vagy már egy-két hempergésen. Szinte kizárt, hogy tapasztalatlan lennél a szexben. Mégis felmerülhet néhány probléma. Megtudhatod, melyek ezek, és azt is, hogyan orvosold! (Forrás: femina.hu)
Szex-teszt
Minden rendben, urak? Egy kis ön-teszttel ellenőrizheti, hogyan működik a szexuális élete, szüksége van-e szakember segítségére. A jó szexualitás a jó egészség jele! Nézzük, hogyan működik ez Önnél? (A tesztet összeállította Dr. Rusz Edit klinikai szakpszichológus, szexológus, szakíró)
Asszony, konyhában a helyed!
Általában mindenki azon mesterkedik, hogy megváltoztassa a partnerét, ahelyett, hogy olyannak fogadná el, amilyen. Ha sikerül a nevelés... (Forrás: eletforma.hu)
Ha stressz a szex...
Manapság férfiak és nõk tömegei ismerik be, hogy - a korábbiakkal ellentétben - a napi stressz után se hangulatuk, se energiájuk nincs a testi szerelemhez.Hol lehet a problémák gyökere? Úgy tûnik, mintha kihalt volna belõlünk az a képesség, hogy bármit is lassan, élvezettel, türelmesen és teljes önátadással végezzünk. Mintha ez az adottság már visszafordíthatatlanul az elmúlt generációk jellemzõje lenne... Aki elégedett a testével, annak sokkal könynyebb a helyzete. Ettõl függetlenül meg kell próbálnunk átadni magunkat a pillanatnak. Élvezzük az "itt és most"-ot!!!...(Forrás: pontinfo.com)
Boldogtalanság gyógyszere: a szerető
A férfiak ugyanis, legtöbb esetben, azért szeretnek félrelépni, mert szükségük van a változatosságra, arra, hogy újra-meg újra megújuljanak, és visszataláljanak férfiasságukhoz. Esetükben általában egy-két alkalomról van szó. Érzelemmentesen csak egy dologra koncentrálnak: "a tiltott gyümölcs édes ízére". A nők azonban akkor lépnek félre, ha... (Forrás: eletforma.hu)
A legjobb fiatalító szer a szex!
A gömbölyűeket is szereti valaki
…Egy párkapcsolatban akár komoly feszültségeket is okozhat, ha egy férfi azt érzékeli, hogy a fogyókúra áldásos hatásai mellé felsorakozik egy nem kívánt jelenség is, az elfordulás a testi együttléttől…(Forrás: egeszseg.origo.hu)
A férfiak sérülékenyebbek egy szakítás után
…a nők lényegesen jobban bírják a magányt, jobban gondoskodnak magukról és hatékonyabban keresik meg a lelki egészséghez elengedhetetlenül szükséges - kellő mennyiségű - elfoglaltságot…
(Forrás: egeszseg.origo.hu)
Hová (mivé) lett a szexuális forradalom?
„Miniszoknya, bikini, fogamzásgátlás, női orgazmus, házibuli, próbaházasság, egyedülálló anya - ezekkel a fogalmakkal a hetvenes években ismerkedtünk meg. Akartuk, vagy sem, a mi életünkben - negyven feletti korosztály - bizony óriási változás történt…Az Érezd jól magad! jelszót azonban minden további nélkül alkalmazhatnánk életünk sok területén. Erre hamarosan a gazdasági farkastörvények is rákényszerítenek majd bennünket, hiszen fiatalosan, rugalmasan, fitten kell élnünk ahhoz, hogy sokáig "piacképesek" legyünk minden téren - a hivatásunkban és a magánéletünkben, partnerkapcsolatunkban egyaránt. A fiatalos mentalitáshoz hozzátartozik az aktív időskori szexuális élet is. Főként a férfiak számára jelenti a rémségek idejét, ha közeleg a "kapuzárás". Úgy tűnik azonban, mintha mostanság késlekedne a szerelemre képtelen időszak bekövetkezése. Míg korábban az ötven-hatvan éves férfiak rettegtek ettől, napjainkban a hetven fölöttiek is vígan szerelmeskednek…”
(Forrás: aranykosstudio.hu oldalon Dr. Rusz Edit cikke)
Merevedési zavar és szégyenérzet
„…a merevedési zavar nem természetes velejárója az öregedésnek. Ugyanis elvileg minden férfinál a végső korhatárig megvan a merevedési képesség. Sokkal inkább azt kell tudni, hogy ez a tünet - mert a merevedési zavar nem betegség - mindig valamilyen, a legtöbbször érrendszeri megbetegedés figyelmeztető jele…”
(Forrás: egeszseg.origo.hu)
Hazai felmérés a szexualitás szerepéről a párkapcsolatokban
„…Jó hír viszont, hogy a potenciazavar miatt megromlott párkapcsolat a válaszolók közel fele szerint (43,2%) teljes mértékben rendbe hozható, ha a párok közösen kezdeményezik a megoldást, további 21,9 százalékuk pedig úgy gondolja, hogy nagymértékben javíthat a kapcsolaton a megfelelő terápia, még ha a férfi egyedül néz is szembe a problémával…”
(Forrás: egeszseg.origo.hu)
További megoldási lehetőségek témakörök szerint:
1. Életvezetés
2. Stresszkezelő technikák
3. Depresszió-kezelés és -megelőzés
4. Táplálkozás
5. Mozgás, aktív életmód
6. Önismeret, személyiségfejlesztés
7. Betegségmegelőzés, prevenció
8. Veszteségek, krízisek feldolgozása
9. Munkahelyünk, avagy a második otthonunk
10. Párkapcsolat, szexualitás
11. Gyereknevelés
12. Alkohol- és drogfüggőség
|